Az embereket nagy általánosságban nem érdekli, hogy ki vagy. Szeretnek inkább magukban alkotni egy elképzelt karaktert rólad, ami jobb esetben körvonalazódik és némileg változik, ha megismernek.
Mindig is attól tartottam, hogy oda kint tévesen ítélnek meg...
Talán akkor kezdődhetett, amikor elkezdtem felfedezni a saját addig felépített kis birodalmamat. Emlékszem milyen volt először találkozni önmagammal. Nem volt túl sok minden bennem. Rengeteg dolog állt instabil lábakon - fogalmak, tervek, álmok... Ám még is le voltam nyűgözve, mert mikor ezek mögé néztem, egy végtelen teret találtam, mely még adott volt, hogy kiépíthessem a saját egyéni világomat. Nem voltak benne határok, így alkotásba fogtam.
Alkossunk! Nézzük meg hány szín él bennem, próbáljuk ki őket, fessünk az összessel!
Izgatott voltam és nem érdekelt semmi más, csak az, hogy kifejezhessem a világnak is, ki vagyok. Leplezetlenül, nem szégyellve milyen kezdetleges, nem törődve vele milyen törékeny. Azt hittem, majd értékelni fogják, ha megmutatom, hogy milyen vagyok...
Mint kiderült, az emberek nem szeretik, ha más vagy, mint a megszokott. Ők szeretnek egyszerűen élni, egyszerű gondolatokkal és nem hiányzik az életükből az a bizonyos "színfolt". Nem szeretik felismerni, hogy szürkék a szürkék között. Márpedig, ha te úgy tűnsz ki közülük, mint a fehér lapon a fekete paca, akkor bizony szembe kell nézniük vele.
Nagyon sokszor próbáltak meg kiradírozni, kimosni, hibajavítóval áthúzni - kinek melyik metafora tetszik. Néhányszor egy kicsit sikerült is.
Nem mondanám, hogy "színfolt" maradtam.
Idővel a sötét színek feketévé sűrűsödtek bennem, a világosak pedig fehérré. Ha a kettőt összekeverjük, ugyan olyan szürkévé lesz, mint a többi...
Ám úgy gondolom, még is csak van némi különbség köztem és azok között az emberek között, akik elítéltek. Ők nem voltak tisztában a lényegükkel, én viszont akkora már tudtam, hogy feketéből és fehérből állok. Ebben a kettőben pedig ott van a világ összes színe összesűrítve. Ez az ismeret különböztetett meg tőlük. Ebből nyerem mai napig az erőmet. Tudatában vagyok önmagamnak.
Manapság egyre kevésbé hatnak rám a "fekete" szavak. Nem vagyok hajlandó magamba fogadni más sötétségét, csak mert ő tele van vele és rám akarja tukmálni.
Bárki bármilyen negatív szóval is illet, az csak őt tükrözi. Ha te leejtesz valamit a földre és ezért más azt mondja rád, hogy béna vagy, saját magát látja bénának. Mert mindenki magából indul ki. Mindenki úgy ítél meg téged a helyzetekben, ahogy önmagát ítélné meg akkor és ott. Miért vennéd hát magadra?
Kevesen képesek semlegesen kezelni helyzeteket. Kevesen képesek nem önmagukból szólni, ítélet mentesen, számba vetve, hogy te más vagy, mint ők. Ezért ne vedd fel a szavaik! Ne viseld őket soha, mert az olyan, mintha az ő azonosságukat vennéd fel.
Viseld önmagad! Viseld azt, ami kényelmes számodra. Legalábbis akkor, ha jól akarod érezni magad. Ám ez a te döntésed...
Ráébredni Önmagadra olyan, mint mikor egy hullám rájön arra, hogy ő maga az óceán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése